Új innovációs központ Budapesten

 In Hírek

Új innovációs környezetet alakítottak ki a Budapesti Műszaki Egyetem Z10 startup inkubációs központjában, 36 munkaállással és két tárgyalóval. A VALOR HUNGARIAE zRt. támogatásának köszönhetően két vállalkozás is beköltözhet az új, megfelelő innovációs környezetet nyújtó központba.

Egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye – hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter 2020. február 17-én hétfőn a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Z-épülétének 10. emeletén létrehozott startup inkubációs központ átadásán. Palkovics László közölte: Magyarországon megvan az adottság ahhoz, hogy az innovációs ökoszisztéma alapvetően az egyetemekre épüljön. Kifejtette, megfelelő innovációs környezet tudja biztosítani azt, hogy az ötletek megvalósuljanak, piacra kerüljenek, és ennek kialakításában az egyetemek fontos szerepet játszanak. Felidézte, hogy Magyarországon 8-9 tudományos-technológiai központ létrehozását tervezik, közülük kettő Budapesten, egyik a BME környékén lesz.

Lengyel László, az egyetem innovációs szervezete, a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK)igazgatója ismertette, hogy a BME Z10 startup inkubációs központban közösségi teret hoztak létre, 36 munkaállást alakítottak ki, és két tárgyalót is biztosítanak.

A VALOR HUNGARIAE zRt. támogatásának köszönhetően az innovációs központba beköltöző vállalkozások között van a klímaváltozás kihívásaira talajmegújító és állatjóléti technológiái megoldást nyújtó Agrofutura Kft is.

Kotán Attila, a BME kancellárja bemutatta az egyetem science park koncepcióját, amelynek célja innovációs negyed kialakítása, kutatás-fejlesztéssel, innovációval foglalkozó intézmények, szervezetek összefogása, a hálózatos együttműködés ösztönzése, a digitalizációs és az 5G lehetőségek elemzése, a nagyvállalati kapcsolatok erősítése, infrastruktúra-fejlesztés

Az inkubátorközpont átadásán a BME együttműködési megállapodást kötött a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-vel és a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel.

Start typing and press Enter to search